Egy pillanatkép

Sétálunk az utcán, apu kezéből figyelem a világot. Elmúlt már este 7 óra is. A nap már kezd lefelé bújni. Én sapkába bújtatva, mozdulatlan fekszem, finom takarók ölelnek át, úgyhogy csak az arcom látszik ki, apu melegít. Figyelem a házakat. Fölöttem tornyosulnak. Csak két szempár vagyok, csak egy pici orrocska, kicsi száj. Figyelek. Apu lép. Haladnak a házak. Kezdődnek a csodák.